Felnőni egy nagynénivel, aki Más!

Vajon hol tart ma Magyarországon az elfogadás és tolerancia?

Választ nem tudok adni rá, mert sokféle módon lehetne megközelíteni, inkább másra gondoltam….

Egy személyes történettel szeretnék betekintést nyújtani egészségesként és érintett családtagként, milyen volt felnőni egy olyan családban, ahol a nagynéni Más, avagy nevezzük nevén, középsúlyosan értelmi fogyatékos, önálló életvitelre képtelen személy. Teszem ezt azért, mert evvel is szeretném formálni a társadalom, az itt lévő Olvasó közösség szemléletét. Mert sokszor annyira egyoldalúak, antitoleránsak,  és kevésbé elfogadóak vagyunk, és hiszem azt, hogy ez leginkább az információ hiányból, tapasztalat hiányból fakadhat.

(tovább…)

Reklámok

Egy kis mozi…

Tegnap kaptam egy linket a Pillangó cirkusz c. filmről, egy nagyon elhivatott segítőtől, akinek feltett szándéka (szintén), az oxigénhiánnyal született gyermekek és családjaik mellé állni. Aki felkarolt egy családot, hogy segítse, és támogassa őket. (tovább…)

Megnyugvás, elfogadás, avagy mindkettő

Sokáig gondolkodtam, mi legyen a bejegyzés címe, hiszen arról készülök írni, hogy mikor lélegezhetünk fel végre, mikor vagyunk a küzdelmeken túl. Hát most elsőre azt írnám soha.

Lehet ez így túl sarkos és mindenkinek, aki ebben a cipőben jár más és más véleménye van, és persze attól is függ ki, milyen mértékben érintett, milyen a gyermek visszamaradása, sérültségének mértéke. Ennek is szakaszai vannak, minden fordulópont, minden mozgásfejlődési fázis előtt megy az aggódás, csak csinálja, csak túl legyen rajta, és miután megtette, jön a fellélegzés, és újra az aggódás, izgalom. Így megy ez, míg abba nem hagyhatunk valamilyen kezelést, és személy szerint nálunk a 18 hónapos vizsgálatkor volt egy nagyobb fellélegzés. (tovább…)