Felnőni egy nagynénivel, aki Más!

Vajon hol tart ma Magyarországon az elfogadás és tolerancia?

Választ nem tudok adni rá, mert sokféle módon lehetne megközelíteni, inkább másra gondoltam….

Egy személyes történettel szeretnék betekintést nyújtani egészségesként és érintett családtagként, milyen volt felnőni egy olyan családban, ahol a nagynéni Más, avagy nevezzük nevén, középsúlyosan értelmi fogyatékos, önálló életvitelre képtelen személy. Teszem ezt azért, mert evvel is szeretném formálni a társadalom, az itt lévő Olvasó közösség szemléletét. Mert sokszor annyira egyoldalúak, antitoleránsak,  és kevésbé elfogadóak vagyunk, és hiszem azt, hogy ez leginkább az információ hiányból, tapasztalat hiányból fakadhat.

(tovább…)

Reklámok

2013 blog adatok

The WordPress.com stats helper monkeys prepared a 2013 annual report for this blog.

Here’s an excerpt:

A New York City subway train holds 1,200 people. This blog was viewed about 4,500 times in 2013. If it were a NYC subway train, it would take about 4 trips to carry that many people.

Click here to see the complete report.

Egy karácsonyi történetről a PIC-en

angyal„December 24-e, karácsony este van, és dolgozom. Diplomás ápoló vagyok a neonatális intenzív osztályon. Szerencsére ma nincs túl sok baba, legtöbbjük jó állapotú koraszülött, de van néhány sebészeti beteg is. Én ma éjszaka az akut részen teszem a dolgom.

Hajnali egy óra múlt, odakint minden békés és csendes. A sötétséget csak a főút lámpái és a gyönyörű szép friss fehér hó világítja be. A lányokkal már túl vagyunk a karácsonyi vacsorán, apró figyelmességekkel is megleptük egymást. Ebben a békében minden nővérre két gyermek jut. Egy órája már megfürdettem a kisbabáimat, megtörtént az etetés, a tisztázás, és a gyógyszereléssel is elkészültem. Van időm egy percre leülni, és a sötétben nézni a hóesést. Gondolni a családtagjaimra, akikkel szívesebben lennék, mint a kórházban.

Nézem a kis 1100 g-os babámat, aki épp a legcukibb babapózban alszik. A lélegeztető gépek és a monitorok pityegnek, de az én fülem igazából már nem hallja ezeket az alaphangokat. A csengésből azonnal felismerem, hogy mikor van baj. Most nincs baj, béke van, alszanak a jóllakott babák, és én nézem a hóesést. Egyszer csak kék lámpára leszek figyelmes, ami mindent bevilágít a környéken. Látom az ablakon, ahogy elhalad a klinika mellett a babamentő.”

(Csaba Zsuzsanna: Mennyből az angyalok részlet)

Akár egy szokványos karácsonyi történet is lehetne, de nem az. Miről is szól?

Arról az áldozatos munkáról, amit az intenzív osztályos ápolók végeznek nap, mint nap, a Mi babáinkért. Most belepillanthatunk egy kis időre, hogyan éreznek, mit gondolnak, egy-egy  tragikus eset során. Hogyan telik a műszakjuk, munkaidejük a neonatális intenzív centrumban (PIC/NIC).

“Lerajzolom őt pálcikaemberként mosolygósan, masnis fürtökkel, azért, hogy amikor majd megmérem minden végtagján a vérnyomását, tudjam melyik érték hova tartozik. Fáj a szívem, amikor abba a szép kis fejébe bele kell szúrni az EEG elektródákat, amik nagyon fontos információt adnak arról, hogy mennyire lesz majd okos. Csak remélni tudom, hogy nemcsak szép, hanem okos is. Rárakom a pulzus- és szaturációmérőt, az EKG tappancsokat a mellkasára, és a popsijába teszem a folyamatosan mérő hőmérőt. 33,5°C a hője, ami a legoptimálisabb az újszülöttkori hipotermiás (hűtéses) kezeléshez. Legjobb tudásom szerint a hipotermiás kezelés egy olyan eljárás, ami bizonyítottan csökkenti az oxigénhiány okozta agykárosodás mértékét, és javítja az újszülött esélyeit a túlélésre és a normális életre. “

(Csaba Zsuzsanna: Mennyből az angyalok részlet)

A fent kiragadott részletek egy olyan ápolónő tollából származnak, aki a Kis Veréb Alapítvány önkéntese. Fontosnak érzi, – Mi is úgy gondoljuk-, hogy ismerjük meg a másik oldalt is. Hiszen nekik sem könnyű. Sokszor kemény, érzelmileg és fizikailag is megterhelő munka, de mégis nagyon elhivatottak. Azt választották, hogy minden erejükkel segítik és ápolják a koraszülött és beteg babákat. Teszik a dolgukat, gondoznak, ápolnak, karácsonykor is.

 Álljon itt egy idézet az ápolók példaképétől:

“Az ápolás olyan küldetés, mely megtanít minket arra, hogy ne mindig csak önmagunk legyünk fontosak, hanem vegyük észre a másik embert. Hivatásként érdemes csak megélni, mert különben elveszti valódi értékét; akár azzal, hogy divattá válik, akár azzal, hogy kenyérkeresetté süllyed.” (Florence Nightingale)

Kíváncsi vagy a történetre? Ide  kattintva elolvashatod!

V.N.Réka és Csaba Zsuzsanna

Forrás:

http://zsuzsannacsaba.com/mennybol-az-angyalok/

Remény és bizalom

Gyermekeink sok mindenre megtanítanak, reménykedni és bízni mindenképpen. A múlt héten ezt a levelet kaptam egy fantasztikus családtól, akik szintén sokat harcoltak, küzdöttek együtt a babájukért, és külön öröm volt, hogy pozitív élményt írtak le a Katona-féle módszerrel kapcsolatban, amit a Margit Kórházban tanítanak be. Szeretnének történetükkel hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen kapjanak információt egy ilyen születés után.
(tovább…)

Misi megérkezik

2011. március elsejére virradó éjszakán szörnyű álmom volt. Levált a méhlepényem álmomban, és arra ébredtem, hogy ülök az ágyban, a hasamat fogom, és rettenetesen ver a szívem. Ekkor a terhességem 33. hetében jártam.

Mivel az utolsó napom volt a szülési szabadságig, ezért reggel a szokásos módon felkeltem, elindultam a munkahelyemre, és tudtam, hogy lassan vége az őrült stressznek, és nemsokára végre pihenhetek, lazíthatok, élvezhetem a tavaszi napsütést, és felkészülhetek Misi érkezésére. Sajnos nem így történt…

(tovább…)

Luca története folyt.köv.

Luca Lányom születése után sokan kérdezték, hogyan vállalhatok be még egy természetes szülést?

Normális vagyok? És még vissza is megyek oda ahol az elsőt szültem? De ugye császsármetszés lesz? Hangzott egyre több felől a kérdés. Azt feleltem nagy eltökéltséggel, hogy  sima szülés tervezek, de meglátjuk. Mindig úgy gondoltam,  hogy minden terhesség, és minden szülés más. Így látta az orvosom is, és szintén ugyanúgy a szülésznőm is. Bár a terhességem alatt egyszer elbizonytalanodtam, de átgondolva újra és újra arra vágytam hogy megmutassam, meg tudom csinálni, tudok szülni. Nem rajtam, nem is a körülöttem lévő egészségügyi személyzeten múlik. Ők akkor is mindent megtettek. Nem gondolom hogy háborgattak, csak azt tették amit kellett tenniük, amit abban a percben helyesnek gondoltak.

(tovább…)

Luca története

Ami már réges-rég írva vagyon. Igazából írhattam volna, hogy Luca és testvére története, mert hiszen arról is szól, hogy legyünk bátrak és merjük vállalni önmagunkat, vágjunk bele egy nehéz és nem túl szép kimenetelű szülés után egy második várandósságba.

Lássuk a “medvét”:))

(tovább…)

Előző korábbi bejegyzések