Megnyugvás, elfogadás, avagy mindkettő

Sokáig gondolkodtam, mi legyen a bejegyzés címe, hiszen arról készülök írni, hogy mikor lélegezhetünk fel végre, mikor vagyunk a küzdelmeken túl. Hát most elsőre azt írnám soha.

Lehet ez így túl sarkos és mindenkinek, aki ebben a cipőben jár más és más véleménye van, és persze attól is függ ki, milyen mértékben érintett, milyen a gyermek visszamaradása, sérültségének mértéke. Ennek is szakaszai vannak, minden fordulópont, minden mozgásfejlődési fázis előtt megy az aggódás, csak csinálja, csak túl legyen rajta, és miután megtette, jön a fellélegzés, és újra az aggódás, izgalom. Így megy ez, míg abba nem hagyhatunk valamilyen kezelést, és személy szerint nálunk a 18 hónapos vizsgálatkor volt egy nagyobb fellélegzés.

Ám a kisördög nem alszik, és bármilyen probléma adódik, kimondva vagy kimondatlanul ott a kérdés: Na ez most attól van-e vagy sem? Köze van-e ehhez a születéskor átélt oxigénhiánynak, asfixiának vagy nem? Szerintem szülőként ezt a legnehezebb elengedni, nehéz megállni, hogy ne vizslassuk a gyerekünket mindig. Ne erre gondoljunk, ha valami nem olyan, vagy kicsit más, mint az átlagnál. És sajnos a szakemberek többsége ezt még erősíti is, az oxigénhiány stigmaként rajta marad a gyereken.

Minap egy könyv kapcsán beszélgettem az egyik Kollégámmal arról, hogy milyen fontos elfogadni egy szülő döntését a gyermekével kapcsolatban. Milyen terápiát választ, hogyan neveli, gondozza a gyermeket, fel tudja-e dolgozni a történteket vagy sem. Azoknak a szakembereknek akik kivülállók, nem könnyű a helyzete. Bele kéne élni a helyzetbe magukat, de a személyes érintettség hiánya miatt mégsem megy olyan könnyen.  Én ebből a szempontból, pont az érintettségem miatt, kicsit kilógok a sorból, és néha azt gondolom, talán nem véletlenül történt, ami történt, valamiért ez volt odafönt kiosztva, és nekem ezzel nem csak magánemberként, hanem szakemberként is, feladatom van. Ennek kapcsán engedjetek meg egy személyes tapasztalatot.

Elvittem a lányomat, aki most mindjárt 5 éves lesz, egy fejlesztő pedagógushoz felmérésre. Vannak bizonyos problémák, amik szorongásból, félelemből adódnak, illetve vannak olyanok, amelyek hátterében – pl. éjszakai bepisilés – akár szervi ok is lehetne. Én sokáig testvérféltékenységre is gyanakodtam, majd jött a diagnózis: idegrendszeri éretlenség. Ettől teljesen bepánikoltam, még a szó is rémisztő, jött a hidegzuhany, járni kell heti 2 alkalommal tornára, mert ez se jó, meg az se… Persze megnyugtattak, hogy azok a gyerekek is ide járnak, akik rendesen születtek, mert a gyerekek 70 százaléka itt köt ki. A hét végére ott tartottunk, hogy teljesen betegnek láttam a gyerekem, már mindent felfedeztem rajta, minden attól volt, hogy Ő hogyan született, mit élt át akkor, és ebből majd kb. 2 év múlva az iskolában mennyi, de mennyi baja lesz.

Az élet persze ezt is megoldotta. Az én lányom az első alkalom után – amikor is kiszakították a kezeimből, mondván gyere egy idegen csoportba tornázzunk – azt mondta, ő többet nem akar, fél ettől a nénitől. Na, persze a következő órán ott ültem, és hát megértettem. Igyekszem nem elfogultnak lenni, de azóta másoktól is megerősítést kaptam ez ügyben. Nem lehet úgy fejleszteni, hogy nem fogadom el a gyereket olyannak, amilyen. Nem lehet úgy hozzáállni, hogy csak tipizálom a problémát, és nem látom a személyiséget. Egy óriási problémahalmaznak tekintik  a gyereket, és vizslatják, jól működik-e.

A már említett megbélyegzésről nem is beszélve, hiszen az anamnézisből rögtön kiderül, hogy 1/5 Apgarral, újraélesztett gyerekként kezdte az életét, miért is gondolnánk Róla, hogy rendben van. Sőt, továbbgondolva, szerintem a szülő is akkor tudja gyermekéből a legjobbat kihozni, ha – azért a realitások talaján maradva -, de a legjobbat gondolja róla. Ez olyan, mint a betegségtudat: ha azt gondolod, beteg leszel, előbb-utóbb tényleg  az is leszel.

Hiszem, hogy a gyerekek mindent éreznek. Azt is, hogy ha valami szívből jön feléjük, és azt is, ha valamit csak kötelességből, a gyermek egyéniségét, egyediségét figyelmen kívül hagyva rutinból teszünk velünk kapcsolatban. Utált oda menni. Nem kétlem, hogy kell Neki fejlesztés, és annyira mindig is maximalista voltam vele, hogy amit tud, azt kihozzam belőle, de be kell látni, hogy nem minden fekete vagy fehér. Nem lehet azt mondani mindenre, hogy idegrendszeri éretlenség, mert ez egy szülőt megijeszt, és a gyerekébe vetett hite is meginoghat. Ha már én sem hiszek benne, hogy rendben lesz, akkor ki fog? Azóta ostorozom magam, miért hagytam ott, miért nem a szakemberes szemüvegemet vettem fel, és miért nem szűrtem. Belevittek a csapdába. Fontos, mit, hogyan mondunk, és nehéz elfogadni, gondolom a fejlesztőknek is, ha valaki nem megy többet. Mint ahogy ott azon a helyen is, de úgy éreztem többet ártok így neki, inkább elviszem máshova, amellett, hogy járunk úszni, zenélni, és majd fogunk lovagolni. Mert egy szülő mindenre képes annak érdekében,  hogy a gyereke jól legyen. A legfontosabb, hogy feltétel nélkül szeresse gyermekét, és mindent megtegyen azért, hogy jól érezze magát a bőrében. Az enyém most nincs jól, azóta nehezen marad még ott is, ahol eddig megmaradt.

Elfogadni a döntést, hogy nem megyünk többet, elfogadni egy szülőnek, hogy a gyereke most ennyit tud, és nem többet, mint más.

Valahogy a toleranciával együtt az elfogadás is kezd kiveszni ebből a világból, ezért is hirdettük meg a fotókiállítást, melynek egyik fő célja az elfogadás erősítése  a szülőkben, szakemberekben, társadalom tagjaiban egyaránt. Elfogadni, hogy Ők valamiért Minket választottak, valamit mutatni, tanítani akarnak, és az sem baj, ha néha nem bírjuk, ha más csinálja, veszi át a feladatot, ha hibázunk, ha rosszul döntünk.

Mikor van vége? Hát szerintem soha, vagy talán majd ha családja lesz?

IMG_0669

V.N.Réka, F.Ildikó

Reklámok

5 hozzászólás (+add yours?)

  1. Helfné Szabó Zsuzsanna
    feb 07, 2014 @ 17:34:53

    Pontosan ugyan így! Szerintem sosem fogunk megnyugodni. Mi biztosan nem. 😦 Esetünk hasonló a Tiétekhez. Születés után 7/3/4/4 apgar, PIC-re szállították, asphyxia, MAS és anaemia, hypothermiás kezelést kapott. És rettegés, könnyek, fájdalom és küzdelem. És csodálatos élni akarás egy csöpp testben! Másfél éves koráig ment folyamatosan Zsófi fejlesztése. Mi a szerencsés kategóriába estünk, jelenleg nincs sem testi, sem szellemi elmaradása. De minden egyes fejlődési pontot egy leküzdendő akadálynak látom. Túl kell lenni rajta, az nem lehet, hogy nem sikerül. És amint túljutunk, már a következőre gondolunk. Meg tudja majd csinálni, meg fogja érteni, teszi, mondja, jelzi és kérdezi majd időben, ahogy és amit kell? Az utolsó SOTE felülvizsgálaton azt mondták, aggodalomra nincs ok, az oxigénhiány miatt nem lett maradandó károsodása. Egyenlőre megnyugodhatunk. EGYENLŐRE??? igen, mert később (ovi, iskola) lehetnek egyéb jellegű gondok: figyelemzavar, tanulási nehézségek…. De ez semmi, ahhoz képest, ami lehetett volna. És igaz. Hálát adunk az Égieknek, hogy “megúsztuk”. Lehetett volna sokkal rosszabb is, mint ahogy sajnos sok gyermeknek nem volt ilyen szerencséje. És még sem, mi nem vagyunk nyugodtak. Mert a mi Gyermekünk, és a legjobbat akarjuk Neki. Mindenben. Ne legyen semmi problémája. Mindenben, jóban és rosszban is először a hibát keressük. Nem-e az oxigénhiány következménye. Már előre beszereztük a különböző fejlesztő könyveket, pedig hol van még az óvoda, iskola. Még két éves sincs.
    Megnyugszunk ha már saját Családja lesz? Lehet. De akkor majd jönnek az unokák és újra lesz miért/kiért aggódni 😛

    Minden hasonló helyzetben lévő Családnak sok erőt, kitartást, egészséget, szeretetet és minden jót kívánunk! Helf család 🙂

    Válasz

    • kisverebek
      feb 07, 2014 @ 23:23:47

      Köszönjük, hogy leírtad, és azt hiszem Nekünk szülőknek az lesz a feladat, hogy ebből kirángassuk magunkat, 🙂 nem? Bár én hiszek benne, hogy nem felejt a test, sejtjeinkbe is minden benne van, de gyerekeink rég elvannak, játszanak, és mi még rágódunk, és mindenben ahogy írtad “leküzdendő akadályt látunk”, de az is lehet ez viszi Őket előre. Már csak azért is megmutatják. 🙂

      Válasz

  2. dora
    feb 07, 2014 @ 14:48:06

    Vissza térve, az oviba könnyen beilleszkedett, alszik,játszik,ha valamire szüksége van szól.stb.
    A gond ott van,hogy apukával ellenséges valamiért… Pedig apuka játszana vele,szeretgetné,ölelgetné,mindent megtesz érte. Nem kapott negatív érzést tőle,de kezdi únni,hogy a fia szemtelen módo kilúldi a konyhába,
    vagy azt mondja,hogy nem szeretlek,rászól,hogy halkan beszéljen.stb… Kérdeztem,hogy pszihológushoz van e értelme vinni,de azt mondták,felesleges ilyen idősen…
    Mikor másfél éves volt elvittem a gekko fejlesztőbe,és oda is könnyen beszokott… És korához képest fejlettebnek mondták minden téren. Hogy ez az “ellenszenv”miért alakult ki apuka felé,kérdéses…

    Válasz

    • kisverebek
      feb 07, 2014 @ 23:18:41

      Kedves Dora! Hasonló érzelmi -kifejezési problémákat látok én is a lányomon, de azt gondolom arról amit írtál, hogy apuka felé is, hogy ebbe egy nagy adag 4 éves kori dac is lehet. Jó kis akarat ereje lehet neki is, és talán őket ez vitte akkor előre, ez mentette meg. Ennél nagyobb bajunk ne legyen. 🙂 Köszönjük, hogy leírtad. Nektek sem lehetett könnyű.

      Válasz

  3. dora
    feb 07, 2014 @ 14:34:09

    Az én fiam is oxigénhiányosan és miegymässal született, 1-5-8 értékkel,pic-re vitték,hűtötték. Most
    Volt 4 éves. Fél éves koráig katona-módszereztünk.
    Mostanában azt veszem rajta észre,hogy érzelmi kifejezési problémái vannak.ezek nem voltak. Én hiszek benne,hogy nincs baja,mármint egyéb. Azt is tudtam,hogy mikor megszületett nem lesz teljes az öröm,na nem azért mert mondták,handm női-anyai megérzés,de azt is tudtam,hogy hiába vitték el tőlem, jó kezekben van és tudtam,hogy minden rendben lesz vele,mert éreztem,hogy velem akar maradni.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: