Egy karácsonyi történetről a PIC-en

angyal„December 24-e, karácsony este van, és dolgozom. Diplomás ápoló vagyok a neonatális intenzív osztályon. Szerencsére ma nincs túl sok baba, legtöbbjük jó állapotú koraszülött, de van néhány sebészeti beteg is. Én ma éjszaka az akut részen teszem a dolgom.

Hajnali egy óra múlt, odakint minden békés és csendes. A sötétséget csak a főút lámpái és a gyönyörű szép friss fehér hó világítja be. A lányokkal már túl vagyunk a karácsonyi vacsorán, apró figyelmességekkel is megleptük egymást. Ebben a békében minden nővérre két gyermek jut. Egy órája már megfürdettem a kisbabáimat, megtörtént az etetés, a tisztázás, és a gyógyszereléssel is elkészültem. Van időm egy percre leülni, és a sötétben nézni a hóesést. Gondolni a családtagjaimra, akikkel szívesebben lennék, mint a kórházban.

Nézem a kis 1100 g-os babámat, aki épp a legcukibb babapózban alszik. A lélegeztető gépek és a monitorok pityegnek, de az én fülem igazából már nem hallja ezeket az alaphangokat. A csengésből azonnal felismerem, hogy mikor van baj. Most nincs baj, béke van, alszanak a jóllakott babák, és én nézem a hóesést. Egyszer csak kék lámpára leszek figyelmes, ami mindent bevilágít a környéken. Látom az ablakon, ahogy elhalad a klinika mellett a babamentő.”

(Csaba Zsuzsanna: Mennyből az angyalok részlet)

Akár egy szokványos karácsonyi történet is lehetne, de nem az. Miről is szól?

Arról az áldozatos munkáról, amit az intenzív osztályos ápolók végeznek nap, mint nap, a Mi babáinkért. Most belepillanthatunk egy kis időre, hogyan éreznek, mit gondolnak, egy-egy  tragikus eset során. Hogyan telik a műszakjuk, munkaidejük a neonatális intenzív centrumban (PIC/NIC).

“Lerajzolom őt pálcikaemberként mosolygósan, masnis fürtökkel, azért, hogy amikor majd megmérem minden végtagján a vérnyomását, tudjam melyik érték hova tartozik. Fáj a szívem, amikor abba a szép kis fejébe bele kell szúrni az EEG elektródákat, amik nagyon fontos információt adnak arról, hogy mennyire lesz majd okos. Csak remélni tudom, hogy nemcsak szép, hanem okos is. Rárakom a pulzus- és szaturációmérőt, az EKG tappancsokat a mellkasára, és a popsijába teszem a folyamatosan mérő hőmérőt. 33,5°C a hője, ami a legoptimálisabb az újszülöttkori hipotermiás (hűtéses) kezeléshez. Legjobb tudásom szerint a hipotermiás kezelés egy olyan eljárás, ami bizonyítottan csökkenti az oxigénhiány okozta agykárosodás mértékét, és javítja az újszülött esélyeit a túlélésre és a normális életre. “

(Csaba Zsuzsanna: Mennyből az angyalok részlet)

A fent kiragadott részletek egy olyan ápolónő tollából származnak, aki a Kis Veréb Alapítvány önkéntese. Fontosnak érzi, – Mi is úgy gondoljuk-, hogy ismerjük meg a másik oldalt is. Hiszen nekik sem könnyű. Sokszor kemény, érzelmileg és fizikailag is megterhelő munka, de mégis nagyon elhivatottak. Azt választották, hogy minden erejükkel segítik és ápolják a koraszülött és beteg babákat. Teszik a dolgukat, gondoznak, ápolnak, karácsonykor is.

 Álljon itt egy idézet az ápolók példaképétől:

“Az ápolás olyan küldetés, mely megtanít minket arra, hogy ne mindig csak önmagunk legyünk fontosak, hanem vegyük észre a másik embert. Hivatásként érdemes csak megélni, mert különben elveszti valódi értékét; akár azzal, hogy divattá válik, akár azzal, hogy kenyérkeresetté süllyed.” (Florence Nightingale)

Kíváncsi vagy a történetre? Ide  kattintva elolvashatod!

V.N.Réka és Csaba Zsuzsanna

Forrás:

http://zsuzsannacsaba.com/mennybol-az-angyalok/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: