Védőnőnek lenni…

Első gondolatom az volt, itt a június 14. a védőnők napja, ennek alkalmából írok a munkánkról. De aztán elkanyarodtam kicsit, eltelt jó pár nap, hiszen ez nem is olyan egyszerű feladat. Már csak azért sem, mert rengeteg kritika, negatív élmény, tapasztalat elbeszélés fűződik a védőnők munkájához. Tudom, hiszen mára két gyermekes anyaként sokszor találkozom ilyen jellegű panaszáradattal, bírálatokkal. Hál Istennek sokszor hallom, olvasom az ellenkezőjét is. A legtöbb szülő azért, így vagy úgy, de meg van elégedve, sokan egész szoros kapcsolatot ápolnak a védőnőjükkel, sok családban felnőve a gyerekek, az ő gyermekeiket is a régi védőnénihez hordják, és sok-sok anya rengeteget köszönhet a védőnő pártfogásának, megértésének, tanácsainak.

Gondolkodok egy ideje azon, hogyan lehetne mélyére ásni, miért van azonban megannyi ellentmondás evvel a szakmával kapcsolatban, ami megosztja a társ szakmákat is. Hiszen ez egy majdnem 100 éves történetre visszanyúló gondozás, ami ebben a formában egyedülálló a világon. Törétnetéről ide kattintva olvashatsz!

Miért nem vagyunk megelégedve, miért panaszkodunk annyit? Vajon mi elég elfogadóak vagyunk-e? Vagy tényleg a védőnők a hibásak? Ők sem elég simulékonyak?

Sokszor úgy érzem, ez mentalitás kérdése is, belénk ívódott, hogy mindig keressünk hibát, elégedetlenek legyünk. És akkor most megkövezhetnek, hogy ezeket leírom, de van egy anyai-családi oldal, aki meg azt tartja igazának, van egy szakmai oldal, ami mást. Hogyan hozzuk össze a kettőt?

Minden szakmában vannak, jók és kevésbé jók. Itt  azért nehéz, mert felelősek vagyunk a tanácsokért (mondjuk vagy ne), a döntésekért ( küldjük fejlesztésre vagy ne), mi vagyunk az első számú személy a gyermekorvoson kívül aki találkozik a családdal, aki kapcsolatban van a családdal. Éppen ezért a védőnőnek elég alázatosnak, elfogadónak kell lennie, ebbe értem azt, hogy elfogadni akár más kultúrát is, szokásokat, de a családnak is nyitottnak kell lennie, hiszen lássuk be, nem könnyű beengednünk akárkit a lakásunkba, az életterünkbe, a személyes kapcsolatainkba. Hogy jön bárki ahhoz, hogy bejöjjön és dirigáljon, megmondja mi a dörgés, így meg úgy csináljuk?! Hát sehogy! Nem kell, hogy megmondja, nem kell,  hogy diktálja, értően  hallgasson meg, gondozzon legjobb tudása szerint, legyen naprakész, sok új információval a szülő számára.

Na persze, mondhatná a másik oldal, de higgyétek el, ők is emberek, és hibázhatnak, és lehet nem tudnak mindent, de utánanéznek, ha kéritek, és a legtöbben szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, minden tudásukat beleadva. Egy életen át tartó tanulás az övék, hiszen a tudomány sokat változik, hol így táplálunk, hol meg úgy, attól függően hogyan haladnak a kutatások, mire derül még fény.  Ám a továbbképzésekre kevés pénz jut, ami hasznos lenne, sokszor több ezrekbe kerül, egy védőnői fizetésből nem mindig finanszírozható. Ők is az egészségügyi rendszer hand- cap-itől szenvednek, és próbálnak ennek ellenére is hatékonyan, minőséggel dolgozni.

Sajnos kevés információ jut el az intenzív ellátással, gondozással kapcsolatban is. A hűtéssel kapcsolatos kezelésről személyes megtapasztalás során hallottam először (Pedig akkor még csak 4 éve végeztem). Hihetetlen volt, hogy ilyen létezik, akkor még viszonylag gyerek cipőben járó kezelés, de magamat elég jól tájékozott védőnőként ismertem. Szomorú, hogy rengeteg hír, új kutatás, terápiák, a szülők révén jutnak el az alapellátás szintjeire a védőnőkhöz, pedig a XXI. században élünk. Hol akad el ennyire az információ áramlás útja? Valaki, majd egyszer biztos válaszol erre is.

Ez egy alapellátás, ami mindenkinek, alanyi jogon jár, és mégsem népszerű, miért nincs reklámozva? Miért nincs mögötte nagyobb támogatás? Talán sokan tudjátok van pár ország (Finnország, Hollandia, Anglia), ahol szintén dolgoznak védőnők, csak nem teljesen ebben a formában, de ugyanúgy a családok, friss szülők segítése, támogatása, információk átadása, és a baba fejlődésének nyomonkövetése a feladatuk. Egy kicsit olyan érzésem van, hogy ami ingyen van, az nem kell. Ráakadtam egy-két használati tárgyra védőnőkkel kapcsolatban, elég humoros marketing, vajom mi mikor jutunk el ide?! Egy kis ízelítő:

 ilovevedonozombieilove   trustme

Tény, hogy munkájuk sok nehézséget is tartogat, gondoljatok arra, hogy nekik mindenhova el kell jutni, mindenhova be kell menni, legyen az hátrányos helyzetű család, nehezen megközelíthető ház, tanya, vagy olyan család, aki nem szívesen látja. A főiskolán mindig azt hallottam, azóta is bennem van, “ha nem engednek be az ajtón, mássz be az ablakon!” Mosolyogtató, de nem mindig egyszerű, ügynöki véna, feladat, sakkozás, és sokszor, nagy-nagy lélegzetvétel, míg becsöngetek.

De szásszor is mondom nem csinálnék mást, nem adnám fel, mert hiszem, hogy azok a családok akik várnak, akik örülnek, ha szólhatnak, ha meghallgatják őket, akik felhívnak, hogy de jó hogy mondtam, és hogy mennyire bevált ez vagy amaz. Annak az anyának, aki a lelke megynugvását köszönheti a védőnőnek, már megérte. Már tettem valami hasznosat, valami jót, nem hiába tanultam annyi évig, és tanulok tovább míg élek.

Írjátok meg Ti hogyan tapasztaltátok!

Remélem nem így:                                                           hanem inkább így:

cartoon                                                                             cartoonpresenteq

V. N. Réka

Képek:

http://www.ecdc.org.uk/artpcempecpg3b.htm

http://www.zazzle.com/health+visitor+tshirts

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: