Itt a tavasz…

springHa tavasz, akkor megújulás, kivirulás, virágzás, új élet, új remények, szerelem, szeretni akarás, valaminek a kezdete, vagy egy ígéret. Ezek a szavak jutnak hirtelen eszembe,és még egy, születés. Nekem a Lányom születése. Eltéphetetlenül egybekapcsolódik a tavasszal. Pár hónap múlva, miután megszületett (középsúlyos oxigénhiánnyal), Testvérem mesélt egy történetet egy vendégéről, aki meghallgatván a Miénket, elérzékenyült, mert eszébe jutott saját kálváriájuk. Akkor azt gondoltam, naívan, na én biztos hamarabb feldolgozom ezt, mint hogy elpityeredjek rajta.

Töredelmesen bevallom, tévedtem. Elérkezett az első tavasz, immáron kicsi-nagy Lányommal együtt, és lesújtott az érzelmek vihara.

Talán Ti/Önök, kik olvassátok, remélve kérdem, ugyanígy vagytok -e ezzel? Elszorul-e a szívetek, ha megálltok az PIC épülete előtt, ha megláttok egy Cerny mentőt, vagy gyermekmentőt?

tavaszNekem különösen összefonódik az első tavaszi fuvallatokkal, hiszen mikor bementem szülni, még nagykabátban voltam. A babát elvitték, de másnaptól, elkezdett melegedni az idő. Mintha azt súgta volna, ébred a természet, van remény. Soha nem felejtem el, a szülés után a 3.-4. nap, kék hosszú szoknyában, könnyű pólóban mentünk a férjemmel kézenfogva a Gyermekklinika felé. Megéreztem a tavasz friss, minden rosszat elsöprő illatát, valahogy ott volt a levegőben, hogy minden rendben lesz. Attól a naptól, kizártam minden negatív gondolatot a fejemből, ami szinte nap mint nap égetett, és csak a remény élt bennem, hogy túl leszünk ezen a megpróbáltatáson is. Minden évben mikor közeleg a születésnapja, beindul a természet, újra és újra átélem e kusza érzéseket, amik akkor a lelkemben dúltak. És minden évben érzem ezekkel együtt a tavasz semmivel sem összehasonlítható illatát, a bőrömön a tavaszi szellő érintését, a férjem meleg kezét, azt a szorongást a gyomrom táján, hogy vajon jól van -e, milyen volt az éjszakája, nem hiányoztam-e Neki.

Ez az érzés megint feltámad, ha meglátok egy Cerny mentőt, vagy egy gyermekmentőt, hiszen átérzem, tudom, hogy odabent valakinek a  pici babája fekszik, akinek az anyukája valahol, valamelyik kórházban nagyon aggódik és fél, és reménykedik a babája életéért. Remélem, hogy nem egyedül van a gondolataival, kétségeivel, fájdalmával. Könnyek gyűlnek a szemembe…és tessék, ott tartok, ahol a fent említett vendég, elérzékenyülök, pottyognak a könnyeim.

Nem bánom, ez is az életem része, nem kell mindig mindent elnyomni, igenis törjön a felszínre, nem kell mindig keménynek lenni. Megértettem, hogy sokkal érzékenyebbé válunk egy krízis, egy negatív saját élmény után, együttérzőbbek, megértőbbek leszünk magunkkal, másokkal. Persze az lenne a jó, ha ilyen történések, tapasztalások nélkül is empátiával fordulnánk embertársaink felé.

Luca-04-129

Én így emlékezek minden évben, hát Ti?

V.N.Réka

Képek:

Házi fotóalbumból és

http://www.wallpaperswala.com

www.fogmovierviews.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: