Nézzük Apaszemmel…

Valahogy mindig elfelejtkezünk Róluk, pedig Ők ugyanúgy szereplői a történetnek, mint Mi. Csak megint falakba, társadalom által kreált gátakba ütközünk, mert egy Férfi nem lehet puhány…Bár ma már egyre több helyen találkozhatunk apáknak szóló felhívásokkal, kiadványokkal (gondolok itt pl. a nemrég megjelent Apa-füzetre), mégis elhanyagolva érezhetik magukat. Persze mondhatjuk, hogy a munka oroszlánrésze a Miénk, de lássuk be, a szoptatáson túl a férfi is meg tud csinálni már mindent, persze ha akar. És ez itt a kérdés. Akar-e? Szerintem egyre többen igen, ha a férjemből indulok ki, aki nőket megszégyenítő ügyességgel veti bele magát a gyerekek gondozásába, nevelésébe, sokszor csak pislogok, hogy na, ez nekem így nem ment volna…

Továbblépek, és nézzük a helyzetet, amikor egy krízis, egy nem várt szülésélmény, vagy a baba korai érkezése miatt romba dől az idealizált képünk, hogy milyen lesz együtt a várandósság után. Sokszor érezhetik, hogy az ő szerepük másodlagos, és vajon Ők hogyan élik meg? Az ő lelki gondjaikkal ki foglalkozik? Szerencsés esetben a női társa, az Anya, aki maga is küzd az anyasággal, önmagával. Ha minden jól megy megbeszélik, kibeszélik, de van úgy is, hogy nem. Akkor ott maradnak ezek a lenyomatok, és később törnek felszínre, (mert mindig kitörnek valahogy), sok történetet hallottam, ahol az apa nem bírt megbirkózni avval a ténnyel, hogy nem úgy alakult a várandósság, szülés, ahogy szerették volna. Itt sokféle vége lehet, és sokszor megy a kapcsolat rovására. Vannak, akik férfiúi büszkeségük csorbulását is érzik ebben a krízishelyzetben.

ApávalTalán úgy helyes, ha leírom én hogyan láttam. Hát bevallom, nehéz volt szembesülni azzal, hogy ugyanúgy szenved, mint én. Még én is abba a hibába estem, hogy Ő az erősebb, a férfi, ha már Ő is kiborul, akkor mi lesz? Nem tudom értitek-e. Ha belegondolok, nehéz lehet egyszerre stresszelni a baba miatt és szenvedni látni az anyát és ilyenkor megértem milyen az amikor segítenél, de fogalmad sincs hogy hogyan és úgy érzed átvállalnád az ő fájdalmát is. Aztán beszélgettünk Róla, egyszer, kétszer…többször. Hónapok múlva is elővettük, és addig kérdezősködtem amíg meg nem tudtam mindent, ami a szívemet nyomta. Nagyon nehéz, főleg ha félsz, hogy milyen választ kapsz, félsz szembe nézni az érzésekkel, de azt gondolom így már 3 év távlatából, hogy meg kell tenni. Ne maradjon semmi kimondatlan gondolat, nyomasztó érzés, ami későbbi bajoknak a forrása lehet. Voltak meglepő fordulatok. Amikor elmesélte milyen volt amikor behívták a szülés után és látta a gyermekét miközben küzdöttek érte az orvosok, és olyan volt, mintha ránézett volna, hívta volna a szemeivel. Ő mégis bejött hozzám. A szíve nagyon bánta, hogy nem maradt ott Vele, de az esze tudta, hogy ott úgyse tudott volna segíteni.

Engedjetek meg egy idézetet:

“Az apa jóval nagyobb mértékben vonódik bele a gyermekével kapcsolatos interakciókba, és sokkal fogékonyabb a csecsemőjére, mit azt kultúránk elismeri.” (Nyitrai Erika)

Minden Apának kötelező lenne ezt feldolgoznia, vagy így vagy úgy. Róluk is szól, az ő szerepük is ugyanolyan fontos, megjegyzem már a várandósság idején is, mint az anyáké.

father1

“Az apa tanítja a gyermeket, ő az aki megmutatja neki az utat a világba.” (Erich Fromm) Milyen igaz!

V.N.Réka

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: