Luca története folyt.köv.

Luca Lányom születése után sokan kérdezték, hogyan vállalhatok be még egy természetes szülést?

Normális vagyok? És még vissza is megyek oda ahol az elsőt szültem? De ugye császsármetszés lesz? Hangzott egyre több felől a kérdés. Azt feleltem nagy eltökéltséggel, hogy  sima szülés tervezek, de meglátjuk. Mindig úgy gondoltam,  hogy minden terhesség, és minden szülés más. Így látta az orvosom is, és szintén ugyanúgy a szülésznőm is. Bár a terhességem alatt egyszer elbizonytalanodtam, de átgondolva újra és újra arra vágytam hogy megmutassam, meg tudom csinálni, tudok szülni. Nem rajtam, nem is a körülöttem lévő egészségügyi személyzeten múlik. Ők akkor is mindent megtettek. Nem gondolom hogy háborgattak, csak azt tették amit kellett tenniük, amit abban a percben helyesnek gondoltak.

Aztán a második várandósságom végén bevallom meginogtam. Mi lesz ha…Mi van ha nálam is…megint…

Szülés előtt egy nappal beszéltük újra végig a Szülésznővel, nincs felesleges beavatkozás, akkor sem volt, minden az életmentésért folyt, akkor az mind kellett oda  és másnap már éreztem itt készül valaki.

Most fájásokkal indult, úgy, ahogy meg van írva. Bementünk, most is jókedvűen, 2 ujjnyi kifejtett méhszájjal. Ugyanazok a személyek vettek körül mint az elsőnél, csak a férjem most végig maradt. Burokrepesztés után számítva 3 órára megérkezett a fiam, épen, egészségesen 10 perces kitolási szakasszal, gátvédelemmel. Ültem kádban, szülőszéken, a fájások között volt szünet, úgy ahogy a nagykönyvbe írva vagyon. Mindenki az osztályon szurkolt, senki nem háborgatott, nem kellett beavatkozni, mert ment a folyamat a maga útján. Miután kibújt, odaadták, megfoghattam, hihetetlen volt, hogy ott van velünk, és nem viszik sehova. Felfoghatatlan ma is még, hogy sikerült.

Bizonyíték arra, hogy nincs két egyforma szülés, ahogy két egyforma gyermek sem. Valamiért így adták odafent, Bárki is legyen, vagy Bárkiben is hiszünk, de hinni kell valamiben, hogy megértsük miért adják valakinek ezt, másvalakinek meg amazt.

Talán erőt merít az Olvasó is ebből, hogy van kiút, hogy be kell vállalni, bátornak kell lenni, hogy nehéz, de megéri. Itt tartok most, két gyermek, és mindkettővel megadatott a csoda, az egyikkel azért, mert harcolt ő is magáért. Ki gondolta volna akkor 3 éve. Egy pennyt se adtak érte. A másikkal azért, mert megmutatta, hogy így is lehet születni, könnyen, gyorsan, háborítatlanul, gyengéden.

DSC03848

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: