Luca története

Ami már réges-rég írva vagyon. Igazából írhattam volna, hogy Luca és testvére története, mert hiszen arról is szól, hogy legyünk bátrak és merjük vállalni önmagunkat, vágjunk bele egy nehéz és nem túl szép kimenetelű szülés után egy második várandósságba.

Lássuk a “medvét”:))

Nem azért irom le, hogy sajnáljanak Minket, egyszerűen csak azt gondolom, Bárki akivel csak hasonló is történik, történt, erőt meríthet e sorokból, ebből a történetből. Talán minden eleve elrendeltetett, azt hiszem ezt kell hinnem. A Mi történetünk végül jól végződött, valamiért ezt akarták odafent. Én nem hibáztatok senkit, már látom vannak dolgok, amik megmagyarázhatatlanok.

Védőnő vagyok. Szeretem a szakmám. Gyerekkorom óta készülök az anyaságra, mindig szerettem a gyerekeket. Aztán egyszer csak megtörténik, nálunk is kopogtat valaki, aki Minket választott családjául, talán nem véletlen. Mindenki boldog, és elindul egy hosszú, könnyű, problémamentes várandósság.

Nagyon szerettem, ahogy ott ficánkol a hasamban, ezért nem is nagyon készülődött kifelé. Aztán a kiírt napon este elfolyt a magzatvíz. Bementünk. Izgalom, várakozás, jókedvűek voltunk hiszen fájásaim nem nagyon voltak. Volt választott Orvos, Szülésznő, sőt még egy Kollegám (Barátnőm) is jött, aki majd felváltja  a férjemet a kitolási szakban.

A protokoll ilyenkor a következő: 6-8 órán belül ha nem indul el a folyamat, a méhszáj nem tágul, erősödő fájások, akkor a fertőzések elkerülése érdekében oxitocinos fájáserősítést kezdenek el. Be is kötötték nekem is mondván, meglátjuk mit reagálok, ha semmi, akkor császármetszés lesz. Nem nagyon örültem, el akartam kerülni a műtétet. Szerencsére szépen haladt, jó erős fájások, (szünet nélkül) , szépen tágult a méhszáj, és 2-3 óra múlva már a finish-ben voltunk. Nagyon bizakodó voltam, hurrá mindjárt baba lesz. Aztán csak nyomtam, mondták csak nyomjak amikor jön a fájás, de nem igazán éreztem, hosszas próbálkozás után, jött a doki, hogy akkor ő segít, de még mindig semmi. Elakadt félúton. Hirtelen másik orvos is ott termett, megnézett, menni fog, gyerünk. Én mindent megpróbáltam , teljes erőből, ami belefért, már 1-1,5 órás kitolásnál tartottunk, és leálltak a fájások. Aztán utasítás, hogy kapjak oxigént, végül egyik orvos felülről nyomta, másik vákummal alul segítette, és akkor végre meglett.

Kinyitottam a szemem, egy fehér kupacot emeltek ki, hirtelen rengetegen voltak ott, és elvitték. Hátsó koponyaforgással született, nyakán kétszer a köldökzsinór.

Kedves Neonatológus (újszülött gyógyász) Doktornő jött, „kicsit meg van viselve a baba, de kezd jobban lenni”. Nem telt bele 5 perc, újra jött, közben a férjemet is beküldték, „sajnos a vérkeringése összeomlott, van-e szívbeteg a családban?”.

Nem tudok róla-mondtam, és kábultan igyekeztem felfogni mi történt.

Aztán megérkezett a Cerny mentő, azóta is csak mély hálával gondolok Rájuk. Kétszer élesztették újra, stabilizálták, hogy szállítható legyen, betolták hozzám, megnézhetem, fogjam meg a lábacskáját.

Csövek minden felé, és akkor azt mondta az a jóságos mentős :„Anyuka jó kezekben lesz a babája, ne sírjak, az éteren keresztül tudja hogy Rá gondolok, érezni fogja,hogy ott vagyok vele”. És ennyi. Elvitték. Újra.

Még 1,5 óra szenvedés mire összeraktak, összavarrtak.

Megérkezett a család, mindenki sírt, látszott, síri csönd, mintha máris meghalt volna valaki. A férjem robogott a baba után.

Aztán du. megérkezett a diagnózissal. Semmi jóra ne számítsunk, elkezdték hűteni, speciális hipotermiás kezelés ( kifejezetten oxigénhiánnyal született újszülöttek részére, 33,5 fokra lehűtik a testét miközben altatják, lélegeztetik), 72 órát lesz így, itt bármi eldőlhet, benne van a pakliban, hogy nem éli túl. Egész nap csak sírni tudtunk.

Ám bejött az egyik Szülésznő, futó ismeretségből, és finoman szólva kiosztott. Szedjem össze magam, zuhanyozzak le, és holnap vágtassak be a babához, vigyem a kis csengőmet (egész terhességem alatt hordtam ezt a mexikóból származó csengőt a pocakom felett), mert szüksége van rám. Rosszul esett, hogy beszélhet így, amikor megmozdulni se tudok, lóg a katéter, meg stb., de akkor még nem tudtam milyen jól tette. Végül felkeltem még aznap, másnap már ott ültem a baba mellett.

Arcul csapott a látvány ami fogadott. Feje egyik oldalt szó szerint benyomva, csövek minden felé. Mondták üljek csak le mellé, mindjárt jön a Doktor Úr.

Megérkezett. Magas szemüveges, olyan „jó ránézni” Doktor bácsi, akiből árad az energia, és elmondta. Az MMR alapján középsúlyos oxigénhiány az agy több területén is, elmeszesedett agyi területek…, én mint védőnő azonnal tudtam mi várható, mi lesz, hogy nagyon kevés az esély egy egészséges gyermekre. Veséje sem indult be, semmi bíztatót nem tudott mondani, ha túléli, akkor is fejlesztések sora vár Ránk. Ott álltunk, néztük , és újra csak sírtunk, nem lehet hogy ez történik, és miért, miért épp velünk.

3 nap altatás, hűtés után, lassan melegítették fel, lekapcsolták a lélegeztetőről, és ő magától szépen lélegzett, és már a szemét is kinyitotta Ránk. Folyamatosan vizsgálták mindenfelé, egy Doktornő meg is jegyezte bíztató, hogy szépen követ a tekintetével. Attól kezdve 5 napon át harcoltunk, már Vele együtt. Szépen szopizott, és egy héttel a szülés után jött a Doktor úr, hogy hazamehetünk. El se hittem. Ez nem igaz. Persze majd még kontroll MMR vizsgálat, meg fejlesztés itt –ott, de most menjünk szokjunk össze.

Innen számítva 1, 5 év kemény harc, és minden egyes fejlődési szakasznál szorongás, rettegés, hogy megcsinálja amit kell, le ne maradjon a többiektől. Dévény torna, konduktor által javasolt torna otthon, masszírozás minden este, és rengeteg foglalkozás.

Végeredmény egy egészséges, fél évvel korát meghazuttoló ( fejlődéspszichológiai vizsgálat eredménye), csupa öröm, akarat kislány, aki mindenkit elbüvől már az elején.

Luca

Hogy miért is így történt? Már azt mondom az adatott nekünk, talán pont azért mert védőnő a szakmám. Most megtapasztalhattam azt a sok küzdelmet, amit gyakran láttam a munkám során.

Folytatás a következő bejegyzésben…

2 hozzászólás (+add yours?)

  1. Kata Timár-Sárkány
    nov 30, 2012 @ 12:12:24

    Minden percét ismerem a történetnek, a végeláthatatlan várakozás egy – egy aprócska jó hírért, a szivdobbanás minden sms-re vagy telefoncsörgésre, a közös aggódás Lucusért. De hál Istennek egy bűbájos, okos, értelmes 3,5 éves kislány már a Luca :)))) A többi szülő pedig hálás lehet neked Réka, hogy segítesz ebben a zűrzavaros, reményvesztett de egyáltalán nem reménytelen helyzetben!!!!!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: