Misi megérkezik

2011. március elsejére virradó éjszakán szörnyű álmom volt. Levált a méhlepényem álmomban, és arra ébredtem, hogy ülök az ágyban, a hasamat fogom, és rettenetesen ver a szívem. Ekkor a terhességem 33. hetében jártam.

Mivel az utolsó napom volt a szülési szabadságig, ezért reggel a szokásos módon felkeltem, elindultam a munkahelyemre, és tudtam, hogy lassan vége az őrült stressznek, és nemsokára végre pihenhetek, lazíthatok, élvezhetem a tavaszi napsütést, és felkészülhetek Misi érkezésére. Sajnos nem így történt…

(tovább…)

Reklámok

Luca története folyt.köv.

Luca Lányom születése után sokan kérdezték, hogyan vállalhatok be még egy természetes szülést?

Normális vagyok? És még vissza is megyek oda ahol az elsőt szültem? De ugye császsármetszés lesz? Hangzott egyre több felől a kérdés. Azt feleltem nagy eltökéltséggel, hogy  sima szülés tervezek, de meglátjuk. Mindig úgy gondoltam,  hogy minden terhesség, és minden szülés más. Így látta az orvosom is, és szintén ugyanúgy a szülésznőm is. Bár a terhességem alatt egyszer elbizonytalanodtam, de átgondolva újra és újra arra vágytam hogy megmutassam, meg tudom csinálni, tudok szülni. Nem rajtam, nem is a körülöttem lévő egészségügyi személyzeten múlik. Ők akkor is mindent megtettek. Nem gondolom hogy háborgattak, csak azt tették amit kellett tenniük, amit abban a percben helyesnek gondoltak.

(tovább…)

Luca története

Ami már réges-rég írva vagyon. Igazából írhattam volna, hogy Luca és testvére története, mert hiszen arról is szól, hogy legyünk bátrak és merjük vállalni önmagunkat, vágjunk bele egy nehéz és nem túl szép kimenetelű szülés után egy második várandósságba.

Lássuk a “medvét”:))

(tovább…)

Kezdet mindig nehéz…

Soha nem írtam még blogot. Ezt is el kell kezdeni egyszer. Mi az apropója? Elsőre azt mondanám a nagyobbik lányom Luca születése. Ha végiggondolom, már nem csak a megtörtént esemény vezérel. Összehozott az élet Ildikóval, aki megerősített abban, hogy helyes az első elgondolásom, miszerint Mi, oxigénhiányos babák szülei, el vagyunk veszve. Elveszve már az első órákban, napokban, hetekben, aztán hónapokban, fejlesztő módszerek, és terápiák tengerében. Hiányoltam – én, aki szakember vagyok- hogy nincs egy olyan anya csoport, szülői közösség, akik már átélték, megharcolták a maguk harcát, és szeretnének segíteni azoknak a családoknak, anyáknak, akik odakerülnek babájukkal egy perinatális intenzív centrumba, és fogalmuk sincs mihez kezdjenek a rengeteg rájuk zúdított információval.

(tovább…)